Fejér Barnának állítottak emléktáblát egykori diákjai a Dobó István Gimnáziumban. A megemlékezésen részt vettek a tanár úr egykori tanítványai mellett, volt kollégái és a Dobó gimnázium jelenlegi vezetősége is. A megemlékezésen Csontosné Mészáros Katalin, az intézmény igazgatója elmondta: reméli, hogy folytatódik ez a hagyomány és az emlékfalra egyre több legendás pedagógus neve kerül majd fel.
Újabb táblával bővült a Dobó István Gimnázium emlékfala. Ezúttal Fejér Barnának állítottak emléket 1961-ben végzett diákjai. Az egykori tanítványok az ötvenedik érettségitalálkozójukon határozták el, hogy emléktáblát helyeznek el egykori iskolájukban, hajdani osztályfőnökük tiszteletére. A 2009-ben elhunyt pedagógus pályakezdő korától, nyugdíjba vonulásáig a Dobó Gimnázium matematika-fizika szakos tanára volt. Negyven éves pedagógusi munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel is jutalmazták.
Az egykori diákok közül volt aki verssel volt, aki pedig egy személyes történettel tisztelgett volt osztályfőnökének emléktáblája előtt. A család nevében a legendás pedagógus fia köszönte meg az öregdiákoknak, hogy márványba vésették édesapja nevét, akinek emléke ezzel még tovább élhet.