A közművelődést érintő jogszabályi módosulásáról, új szakmai kihívásokról és a finanszírozási változásokról tárgyalnak a Magyar Népművelők Egyesületének tagjai Egerben rendezett vándorgyűlésükön. Az 1979-ben alakult, minden megyében jelenlévő egyesület huszonkilencedik alkalommal szervezi meg a szakma rangos eseményét.
Tíz év után újra Egerbe érkezik a Magyar Népművelők Egyesületének vándorgyűlése. A házigazda szerepet egy szakmai programterv-pályázat révén nyerte el az Egri Kulturális és Művészeti Központ.
A május 15-e és 17-e között zajló konferenciasorozat központi témája a közművelődés helye a vidékfejlesztésben, valamint a szervezeti működési formák változásai lesznek.
Főként most, az önkormányzati törvény elfogadása után és az új közművelődési koncepció készítésének idején, fel kell hívnunk a figyelmet a kultúra iránti közös felelősségre – mondta Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke. Mintegy 200 résztvevőt várnak a vándorgyűlésre. A három nap során lehetőség nyílik a szakmai tapasztalatcserére, a közösségépítésre is. Emellett természetesen Eger és környékének kulturális életével is megismerkednek a résztvevők.