A Svájci Központ 2011 őszétől működik Egerben, a felújított Kötélverő-házban. Az alapítóknak az elképzelése szerint a város egy olyan nemzetközi központ lehetne, ahol találkozási lehetőséget kapnak az egymástól eltérő gondolkodású kultúrák.
Az épület Kertész úti falfülkéjében most elhelyezett Szent Miklós szobrának avatásával és megáldásával indult a program. A Svájci Központot működtető Agria Universitas Egyesület sikerrel pályázott a Svájci-Magyar Együttműködési Alap „Multikulturalizmus – kulcs a jövőhöz” elnevezésű projektjére, együtt a várossal, az Eszterházy Károly Főiskolával és a Geselschaft Helvetia-Hungariaval. Dr. Horváth Ágnes, az egyesület elnöke projektösszegzésében kiemelte, a Svájci Központ alapját dr. Ódor László volt svájci nagykövet könyvgyűjteménye adja, amit a Központ rendelkezésére bocsátott. Nyitott házként szeretnének működni, folyamatosan szerveznek programokat. A program során a Főiskola Nemzetközi tanulmányok szakos hallgatói számára szakmai gyakorlati terepet biztosított, nemzetközi kutatásokban segédkeznek. Az egri Dobó, Gárdonyi és Pásztorvölgyi diákjai számára Svájccal, illetve a multikulturalizmussal kapcsolatos képzést rendeztek német és magyar nyelven három hónapon keresztül. A Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban vetélkedők témája Svájc és a fiatalok érdekérvényesítése volt, melyre országosan 50 csapat nevezett. E mellett konferenciákat és svájci tanulmányutat is szerveztek.
A Főiskola részéről Lőrinczné Thiel Katalin a Központ műhely jellegét emelte ki, alátámasztva azzal, hogy már most több Tudományos Diákköri dolgozat született a Svájci Központ közreműködésével. dr. Ódor László, az előzményekről szólva rámutatott, hogy korábban a Corvinus Egyetemen, az összevonás előtt már működött egy Svájci Központ. Örül, hogy itt Egerben éledt újjá ez a kezdeményezés. A vendégek, így dr. Győri Enikő, a külügyminisztérium államtitkára, Habis László polgármester a támogatásukról biztosították a Központot. Christian Mühlethalernek, Svájc magyarországi nagykövetének segítségét az Agria Universitas Egyesület-díjával köszönték meg, majd a projekt során közreműködők vehettek át emléklapot és kis ajándékokat.