Több turisztikai fejlesztést is tervez a közeljövőben Eger önkormányzata. Pályázati forrásokból megújul a Bárányuszoda, felújítják a strandot, fejlesztik a kerékpárút hálózatot és bővítik a Város, a város alatt programot. Emellett jégpályája és amerikai-foci pályája is lesz a városnak.
Közel három milliárd forintot fordítana az önkormányzat Eger turisztikai fejlesztésére. A beruházásokat pályázati forrásokból valósítaná meg a város.
A város turisztikai megújulásának első lépése a Bárány uszoda fejlesztése. Az egymilliárd kétszázmillió forintos beruházás során nyolc pályásra bővítik a medencét, komfortosabbá alakítják a belső teret és egy új épületet is kap az uszoda. Emellett egy emeleti folyosóval átjárhatóvá teszik majd a Bitskeyvel.
Még az éven megkezdődnek a munkálatok az egri strandon is. A 700 milliós projekt részeként egy új fedett medencével gazdagodik a strand, kialakítanak egy csúszdaparkot és egy csobbanómedencét. Ezen kívül teljes felújításon esik át az egyes – kavicsos medence és korszerű beléptető rendszert kap a Hadnagy út felőli bejárat.
850 millió forintból valósulhat meg a Város a város alatt program fejlesztése. A tervek szerint öt programterületre osztják majd a pincerendszert, melyek együtt és külön-külön is üzemeltethetőek lesznek. Emellett fény-, és hangtechnikai megoldásokkal, látványelemekkel bővítenék a kalandtúra útvonalát.
A 2011-ben elnyert kerékpárbarát város címhez hűen, a kerékpárút-hálózatot is bővíteni szeretné az önkormányzat. A következő évre tervezett beruházás célja, hogy a hiányzó szakaszokat pótolják, így egy összefüggő, a környező településeket is összekötő, egységes kerékpárút-hálózatot alakítsanak ki. Elsődlegesen a 12 km-es észak-déli gerincvonal teljes kiépítése a cél, hiszen ez több, a turisták számára vonzó helyszínt kapcsolna össze, és Eger belvárosát is elérhetővé tenné a kerékpárosok számára.
Az önkormányzat azt reméli, hogy a fejlesztések nyomán Eger nemcsak a turisták, hanem az ipar számára is vonzóbbá válik.