1950. május 9-e az Európai Unió születésnapja. 62 évvel ezelőtt Robert Schuman egykori francia külügyminiszter ezen a napon vetette fel a mai EU elődjének tekinthető nemzetközi szervezet létrehozását. Az évfordulót a tagországok rendezvényekkel ünneplik. Egerben, a Dobó téren kulturális és szórakoztató programokkal, vetélkedőkkel várták az érdeklődőket.
Hány csillag van az EU lobogóján, van- az uniónak himnusza, mennyi a jelenlegi tagországok száma-többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat az Európa nap szervezői a Dobó téren. A Heves Megyei Önkormányzat Europe Direct Információs Pontja és az egri önkormányzat idén is közösen csatlakozott a rendezvényhez, melynek célja, hogy színes programokkal hozzák közelebb az emberekhez az Európai Uniót és annak intézményeit.
Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke megnyitó beszédében azt mondta: hazánk nyolc éve tagja az uniónak, folyamatosan tanuljuk hogyan és mire használjuk tagságunkat ebben a közösségben.
Rázsi Botond alpolgármester hangsúlyozta: az Európai Unió lényege a kulturális sokszínűség, mert ez magában hordozza az egymás iránti kíváncsiságot és tiszteletet.
A Dobó téren egész napos programokkal-koncertekkel, előadásokkal, vetélkedőkkel, gasztronómiai bemutatóval- várták az érdeklődőket. Az ünnepség keretében a gyerekek kék lufikat engedtek a magasba, melyek kívánságokat is tartalmaztak.