A rendőrségi nyomozás szerint több több mint 200 millió forint értékű kárt okozó csalást követett el Kotroczó István, Istenmezeje polgármestere, több társával. Az ügyészségnek vádemelési javaslattal továbbított iratok szerint folytatólagosan, bűnszövetségben és üzletszerűen tették mindezt; összesen 34 rendbeli bűncselekményt állapítottak meg, az ügynek 14 gyanúsítottja van.
Horváth László fideszes országgyűlési képviselő két évvel ezelőtt tett feljelentést az Észak Hevesi Vidék Közhasznú Egyesület ügyében, azzal, hogy a közpénzeket a szervezet felelőtlenül használja, akkor 30-40 milliósra becsülték az okozott kárt. Kotroczó István, Istenmezeje polgármestere és társai ügyében a nyomozást lezárták, 14 gyanúsított, 34 rendbeli bűncselekmény, többek között csalás, hűtlen kezelés, sikkasztás, okirathamisítás szerepel az iratokban.
Horváth László, országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP): „Európai Uniós pénzeket nem vidékfejlesztésre fordították, hanem ellopták. Ezt most már ki lehet jelenteni. A nyomozás megállapította, hogy 143 millió forint tűnt el és további 58 millió forint eltüntetése volt folyamatban. A vizsgálat során nem az volt már a kérdés, hogy melyik számla, szerződés hamis, színlelt, hanem, hogy melyik a valódi.”
A nyomozás során az Észak Hevesi Vidék Közhasznú Egyesület mellett egy másik szervezet érintettségét is megállapították, a helyi vidékfejlesztési iroda címet viselő Terra Mater Környezetvédő Közhasznú Egyesületről van szó, melynek elnöke a Kotroczó István lánya, Kotroczó Judit.
Horváth László elmondta még: az uniós pénzekből fejlesztéseket kellett volna megvalósítani, erre ebben a térségben különösen nagy szükség lett volna.