A Székhelyi József melletti szolidaritási rendezvény helyszínén, a budapesti, Dohány utcai zsinagógában találkozott vasárnap a színművésszel, valamint Izrael Magyarországra akkreditált nagykövetével, Ilan Morral a három egri honatya: Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, a Fidesz egri választókerületi elnöke és dr. Lukács Tamás, a KDNP képviselője, a Parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke – áll az egri önkormányzat közleményében.
Az előadás után Habis László polgármester közvetlen, őszinte beszélgetés keretében biztosította Székhelyi Józsefet arról, hogy Eger nem kirekesztő város. A hevesi megyeszékhely történelme során mindig is befogadó, integráló település volt, és ma is az. A Jászai-díjas művész jó szívvel fogadta a gesztusértékű látogatást, és egy általa írt könyvvel ajándékozta meg a polgármestert. Elmondta, hogy az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti.
Ilan Mor nagykövet nagyra értékelte a három egri politikus, köztük Eger első emberének személyes megjelenését. Habis László arról számolt be a diplomatának: elkötelezett abban, hogy a város kulturális életének sokszínűségét megőrizze, s hogy ne forduljon elő többé hasonló eset.
Eger polgármestere átnyújtotta a nagykövetnek az „Egri zsidó polgárok” című kötet egy példányát. A könyv számos szempontból bemutatja, mit is adott a zsidóság Egernek, és részletezi azt is, hogy a város hosszú időszakon keresztül volt a hazai izraelita lakosság bástyája.
Mindkét fél kifejezte azt a szándékot, hogy a kölcsönös bizalom alapjára építi Izrael Állam Nagykövetsége és Eger Megyei Jogú Város kapcsolatát.