Billentyűzeteket, egeret, videókártyákat és wifi rootert adományozott a Korondi Középiskolának az egri Kiwanis Klub. A majd százezer forint összértékű ajándékokat az iskola tanára Egerben vehette át, hiszen egy cserkapcsolatnak köszönhetően egy hetet tölt városunkban húsz korondi diák és oktatóik.
Ezen irányelvek szerint dologik a Kiwanis Egerben is. Most 95 ezer forint értékű számítástechnikai adományt ajánlott fel a szervezet a Korondi Középiskolának. Húsvétkor járt a Kiwanis Korondon, akkor könyveket vittek az iskolának. Akkor felmérték azt is, mire lenne még szükség. Az adományként átadott dobozok 25 darab billentyűzetet, egeret, videókártyát és wifi rootert rejtenek. Az erdélyi iskolában nagy hasznát veszik majd az eszközöknek. Az adományokat a Korondi Középiskola tanára vehette át az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskolában. A két intézmény között ugyanis cserekapcsolat működik. A közelmúltban az egri diákok tölthettek el egy hetet Korondon, ezen a héten pedig húsz erdélyi diákot és két tanárt látnak vendégül az egri iskolában. A Kiwanis Klub tervei között szerepel, hogy a jövőben is támogatja a Korondi Középiskolát