Harminc év, harminc óra floorball – ezzel az eseménnyel zárult a Hunyadi Mátyás Általános Iskola jubileumi, harmincadik tanévének programsorozata. Az első gólt egy harmadikos tanuló, míg az utolsót, a 801-et, az anyukák részéről egy volt válogatott és magyar bajnok floorballos ütötte.
Az iskola vezetői jól tudják, hogy a sport jó összetartó erő. Összehozza a gyerekeket, az osztályközösségeket, a szülőket és a tantestületet. Mivel a magyarországi általános iskolák közül a Hunyadiban a legnagyobb az egy főre eső floorball diákolimpiai bajnokok és országos bajnokok száma, ezért kézenfekvő volt, hogy a jubileumi programok floorballal, méghozzá 30 órás floorballal zárulnak. Az alapvetően kispályás torna pénteken Rázsi Botond alpolgármester húzásával indult. A csapatok, a gyerekektől, a volt tanítványokon át a tanárokig és a szülőkig 10 perces mérkőzéseket játszottak egymással. A harmadikosok kezdték a napot. Az első gólt Mogyoródi Hanna szerezte, ezt követően pedig csapatonként és együtt, összesítve is számolták a gólokat. Szombaton, zárásként az Anyuka Kupa résztvevői mérkőztek egymással. Itt kilométerekért folyt a küzdelem, amivel az anyukák gyerekeik osztálykirándulásához járulhattak hozzá. Ennek finanszírozását az iskola alapítványa támogatta. Az utolsó találatot egy volt magyar bajnok és válogatott, Báder Zita szerezte. A közel 1500 résztvevő összesen 801 gólt ütött.