10 év, több mint 100 ezer vállalkozás és 1000 milliárd Ft-nál is több kihelyezett hitel. Számokban így lehet összefoglalni a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások pénzügyi támogatására indított Széchenyi Kártya Programot, amely az évek során a vállalkozások hitelességének jelképe lett. A jubileum alkalmából Egerben is ünnepséget szervezett a kereskedelmi és iparkamara a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, valamint a KA-VOSZ Zrt.-vel közösen.
A kifejezetten bizalmon alapuló, állami támogatásból és banki hitelforrásból megvalósuló hitelkonstrukció ötletét Demján Sándor fogalmazta meg még 2001-ben. Az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át; ezt megelőzően forgó-eszköz finanszírozásra, átmeneti nehézségek kivédésére csak korlátozott lehetőségek álltak a kis-és középvállalkozások rendelkezésére.
A konstrukció 2010-ben a forgóeszközhitel és a beruházási hitel bevezetésével bővült programmá, melynek elemei teljesen egymásra épülnek és egyidejűleg akár egyszerre is felhasználhatók. A program múlt év szeptemberében új elemmel egészült ki.
A Széchényi Kártya a jelenlegi gazdasági válságban mentőöv lehet a hazai kis-és középvállalkozásoknak – hangzott el a program tízéves évfordulóján rendezett egri ünnepségen. Sós István alpolgármester beszédében arra biztatta a vállalkozókat minél nagyobb számban éljenek a kártyaprogram nyújtotta lehetőségekkel. Kiemelte: a közeljövőben jelentős beruházások indulnak Egerben, az önkormányzat igyekszik a helyi vállalkozásokat lehetőségeihez mérten támogatni.
Heves megyében az elmúlt tíz évben 6819 vállalkozás igényelt Széchenyi Kártyát , a kihelyezett hitelek összege megközelíti a 40 milliárd forintot.