Szabadkőművesek, széthulló Európa, az unió vége ezt vizionálta Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke Trianonra emlékezve. A beszédek unióellenességről, az elmúlt húsz év tehetetlen kormányairól, a szabadkőművesek által irányított európai ügynökkormányokról szóltak.
A korábbi években harangzúgás is kísérte a Trianon-megemlékezéseket, most a hatalom kérte az egyházakat, nem járultak hozzá mondta Bognár Ignác, a Jobbik egri elnöke a magukat nemzeti oldalnak nevezők megemlékezésén. Tóth István, a Jobbik városi képviselője azt hangsúlyozta: a hazafiak már húsz éve gyűlnek össze a Hatvanas ezred emlékműnél, hogy világgá kiáltsák: milyen gyalázatosan bántak el Európa egyik legősibb nemzetével, a magyarral, amely védelmezte a kontinenst töröktől, tatártól, vörös veszélytől.
És mit kaptunk érte cserébe? tette fel a kérdést Tóth. De rögtön meg is válaszolta: Trianont. Úgy látja: 1920 óta csaknem egy évszázad eltelt, de a határon kívül rekedt magyarok helyzete nem változott. Példaként hozta, hogy magyarokat vernek, ha valaki felvállalja a hovatartozását, Romániában pedig nem nyugodhat Nyírő József. A Hatvannégy Vármegye képviselője arról beszélt: ők azért küzdenek, hogy a magyarellenes támadásokat nyilvánosságra hozza a kormány, muszáj, mert ez a kormány nem tesz semmit.
Az Új Magyar Gárda Heves megyei kapitánya, LudányiZoltán szégyenteljesnek nevezte, hogy az országnak a rendszerváltás óta nem volt olyan kormánya, amely visszakövetelte volna azt, ami a miénk.
Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke azt mondta: emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze.
Azok a nagyhatalmak, amelyek szétkaszabolták Magyarországot, felelősek Európa széthullásáért is mondja a világszövetség tiszteletbeli elnöke. Az unió vége közeledik, nekünk csak munkanélküliséget és koldusbotot adott a kezünkbe Európa. Rácz Sándor úgy véli, hogy ma Európában mindenhol ügynökkormány működik a szabadkőműveseknek köszönhetően.