Egyre több ragadozó madár pusztul el méregtől. A mérgezések egy jól körülhatárolható területen történnek, így a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága szándékosságot is feltételez.
Ez a madár éppen vadászik. Egyre több társát megmérgezik meg. A Bükki Nemzeti Park területén ebben a félévben körülbelül hatvan ragadozó madár pusztult így el. Összesen 12 parlagi sas, több mint 20 egerészölyv, valamint hollók. A parlagi sas fokozottan védett, eszmei értéke egymillió forint.
A mérgezések jó része Dél-Hevesben, Tarnabod, Erk, Visznek határában történt. Talán az állattartók érdekeit sértik a madarak.
A toxikológiai vizsgálatok egy olyan növényvédőszert mutattak ki, amelyet már két éve betiltottak. Minden esetben megtették a feljelentést ismeretlen tettes ellen. Mint ahogy a Nagymező leégése után is. A tűzvizsgálat azt állapította meg: a tűz oka ismeretlen. A Nagymezőn körülbelül 42 hektár égett le, ennek nagy része gyep, kisebb része erdő volt. Kilenc védett növényfaj károsodott. A tűz megváltoztatta a tájképet: a meghatározó borókabokrok égtek el, ezek regenerálódása hosszabb folyamat. A lágyszárúaknál 20-30%-os a kár.