Elkezdődött a földhivatal tetejének javítása, így hamarosan eltűnhet a védőállvány az épület alól. Újra cserepezik a tetőt, de a rossz állapot miatt helyenként a szerkezetet is kijavítják. A felújítás 53 millió forintos költségét az állam finanszírozza.
Ácsok dolgoznak a földhivatal épületének tetején. Az ingatlan tetőszerkezetét utoljára a nyolcvanas években újították, de olyannyira megrongálódott az évek során, hogy balesetveszélyessé vált. Ezért is állították fel az épület alatt a védőállványt több mint másfél évvel ezelőtt. A Barkóczy utcai épület a kormányhivatalhoz tartozik, de állami tulajdonban van. A tetőfelújítást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. rendelte meg, 53 millió forint a munkálatok összköltsége. A rekonstrukció azonban nemcsak a rossz állapot miatt volt indokolt. A későbbiekben ugyanis a kormányhivatal komoly szerepet szán az eredetileg is közigazgatási célokra épült ingatlannak. Balás István hozzátette, hogy azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy itt működjön a Kormányablak is. Mindehhez azonban jelentős forrásokra lenne szükség. Ami biztos, hogy a jelenlegi tetőfelújítás a tervek szerint július 30-ig befejeződik.