Tizenkilenc éve a nyári vakáció utáni első hét, csütörtöktől vasárnapig, az utánpótlás focié Egerben. Idén 94 nevezés érkezett a hagyományos nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornára. A mérkőzéseket most is a Felsővárosi Sporttelep füves és műfüves pályáin rendezik. A vasárnapi döntők és helyosztók délelőtt fél kilenckor kezdődnek.
Ismét növekszik a benevezett csapatok száma. A tavalyi 78 után idén 94-en jelezték, hogy itt lesznek a június 21-től, 24-ig tartó 19. Rexroth Nemzetközi Utánpótlás Tornán. A lengyel-ukrán rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság mellett ez is jó lehetőséget kínál a kikapcsolódásra.
A torna most is a csütörtökön, a csoportmeccsekkel indult. Minden mérkőzést a Felsővárosi Sporttelep műfüves és füves pályáin játszanak. Az utánpótlással rendelkező egri egyesületek közül a szervező Egri Focisuli csapatain kívül a Plútó SE és az Egri FC indít csapatokat, illetve az Andornaktálya képviseli Heves megyét. A nemzetközi vonalat a szomszédos országok klubjai képviselik. Ukrajnából Kijevből, a Felvidékről Léváról, míg Erdélyből Gyergyószentmiklósról érkeztek résztvevők. A hét korosztály (1999-2005) döntőit és a bronzmeccseket vasárnap délelőtt fél kilenctől játsszák.