A májusi Pneumobil verseny után ismét nemzetközi konferenciára várták az eseményen résztvevő csapatokat és a felkészítő tanárokat. A program fontos része volt most is, hogy megvitassák, ki milyen változtatást gondol a jövő évi versennyel kapcsolatban.
– Lesz jövő évi verseny, hiszen a felkészülésnek ez a konferencia is a része – mondta bevezető előadásában Gödri István, az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft. általános ügyvezető igazgatója. Mint elhangzott, korábban, tavaly nyár