Egyes, kettes és négyes fogatok versenyeztek díj-, maraton- és akadályhajtásban Szilvásváradon. A faluba az 50-es években telepítették a lipicai ménest, azóta a magyar lótenyésztés és lovassport egyik fellegvára.
Ezen a pályán versenyzett Fülöp herceg, Erzsébet királynő férje is csaknem 30 évvel ezelőtt. A stadiont egyébként még 1976-ban adták át. Azóta minden évben találkoznak Szilvásváradon a fogathajtók. Nem véletlenül pont ennek a versenynek a helyszíne a bükki település. Az itt tenyésztett lipicai ló ugyanis nemcsak kiváló hátas, a spanyol lovas iskola kedvence, hanem fogatban is megállja a helyét. Négyszáz éve fajtatisztán tenyésztik.
Összesen 43 fogat indult. A négyeseknél ez volt az utolsó lehetőség, hogy kvalifikálják a lovakat a világbajnokságra. A kettes fogatoknak pedig a Duna – Alpesi Kupa válogatója is volt. Nyolc fogat juthat ki a versenyre.