Augusztus 5-én este, hirtelen lefolyású betegség következtében, váratlanul elhunyt Safranek Károly színművész. 1989-ben Jászai Mari-díjat kapott, s színházi szerepei mellett rendszeresen filmezett és szinkronizált is.
Dolgozott a Madách Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Móricz Zsigmond színházban Nyíregyházán, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a József Attila Színházban, a Nemzeti Színházban. Az elmúlt tíz év során szeretett és elismert alakja volt a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Legutóbb a Csíksomlyói passióban láthatta az egri közönség. Színészkollégái, s a színházszeretők körében nagy űrt hagy maga után. Temetéséről később intézkednek – áll a Gárdonyi Géza Színház közleményében.