Több újdonságot is terveznek a civilek az idei Eger Ünnepére. Idén együtt tartják a szüretet a civilek fesztiváljával, részt vesznek a testvérvárosok, az első nap pedig a fiataloké lesz az Érsekkertben, ők szervezik a Tiszta élvezet drogprevenciós programot.
Ötvenhét civil szervezet ingyenes szolgáltatásokkal lesz kint az Érsekkertben, 27 egyesület színpadi műsorral készül, nyolc pedig a sportprogramokat szervezi. Az Egri Civil Kerekasztal legutóbbi ülésén az Eger Ünnepe szervezőbizottsága ismertette az Eger Ünnepe programját. Jakabné Jakab Katalin soros elnök azt mondja: mindenki fontosnak tartotta, hogy bemutatkozzon Eger ünnepén.
A civilek legnagyobb rendezvénye szeptember 21-én kezdődik a Tiszta élvezettel, ezen a napon indul az Egri Szüreti Napok program a szüret bejelentésével, felvonulással, majd néptáncegyüttesek lépnek föl a Szépasszonyvölgyben. Idén lesz egri borokkal készült ételek főzőversenye, kiválasztják a legjobb Egri Bikavért. A testvérvárosok képviselői konferencián vesznek részt, majd fát ültetnek a testvérvárosok ligetében. Vasárnapra tették a sportprogramokat, így a Barokk futóparádét is. A XVII. Eger Ünnep orgonakoncerttel zárul.