Az egerszalóki Multimédia Inkubátorház és Klaszterközpont projektzáró rendezvényén mutatták többek között be az itt kifejlesztett speciális 3D-kameraállványt. A 111 millió forintos uniós forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően nyolc cég kapott elhelyezést a korábban általános iskolaként működő épületben.
A legtöbben már biztosan láttak 3D-s filmeket, hallottak a speciális 3D-s kamerákról is, amellyel ezeket a filmeket készítik. Az a technológia az egyszerű felhasználóknak, de még a TV-stúdióknak is megfizethetetlen volt – eddig.
Magyar Ádám és kis csapata, a GreenZero Egerszalókon saját fejlesztés keretében speciális 3D-kamerállványt fejlesztett ki. Az ehhez szükséges alkatrészeket 3D-nyomtatóval elkészítették, az állványon pedig két tükörreflexes fényképező, kamera található.
Többek között ezt a saját fejlesztést is most, a projektzárón mutatták be a meghívott újságíróknak. Ezen kívül a várban látható 1552 című ismeretterjesztő rövidfilm digitálisan felújított 3D-s változatát, együtt más animációkkal is bemutatták az érdeklődőknek. A 111 milliós uniós forrásból megvalósult fejlesztés eredményeként átalakított volt egerszalóki iskolában – az inkubátorházban – jelenleg 8 cég kapott elhelyezést.