Szombaton és vasárnap a szlovák hegyi bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjén összesen 70 autó állt rajthoz a Zólyom melletti versenyen. A két egri pilóta, Kovács Endre és Leffler Csaba is ott volt a mezőnyben. Eredményük két-két hetedik és harmadik hely.
A rajt a Garam mellett volt, onnan kellett az autóknak a lehető legrövidebb idő alatt feljutni az Osztroluka előtti célig. Ez a pálya jóval rövidebb, mint például a dobsinai, itt csak 2,5 km-t kellett teljesíteni. Mindkét nap két tréning és két versenyfutam után hirdettek eredményt a különböző géposztályokban. Szombaton esős, míg vasárnap napos, száraz felmenetel várt a mezőnyre.
Az E1+2000-es kategóriában versenyző Kovács Endrének nyolc ellenfele akadt, illetve volt még egy kilencedik is, a BMW váltója, ami mindkét nap az edzőfutamok alatt beszorult egyesbe, így a szerelőknek volt munkájuk. A versenyfutamok már jobban sikerültek. Mindkét nap összesítésben a 7. helyen végzett.
Ha Leffler Csaba és a Renault Megane Coupé került eddig szóba, mindig kihangsúlyoztuk, hogy Csabánál ritkán kell szerelni. Szombaton, az edzésen kiszakadt a motor- és sebességváltó bölcső. Ezt a hibát a versenyfutamra már elhárították. Az A-2000-es géposztályban összesítésben mindkét nap a harmadik helyen végzett. Szombaton a szlovák Martin Kysucký, vasárnap pedig a lengyel Michal Bochenek végzett ebben a kategóriában az élen. A jobb gumikkal rendelkező ellenfeleket most nem sikerült megelőzni.
Az utolsó két futam, szeptember végén a lengyelországi Załużban lesz. Itt a két magyar versenyző már nem áll rajthoz. Az osztrolukai versenyt abszolútban szombaton és vasárnap is a cseh Dušan Neveřil nyerte.