A Szent Korona misztériumáról és tanáról vetítettek filmet Égi élő igazság címmel a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A film utáni közönségtalálkozón Jelenczki István filmrendező válaszolt a nézők kérdéseire.
Jelenczki István filmrendező, fotó- és képzőművész már több mint 15 éve foglalkozik a Szent Korona- tan megismerésével, Égi Élő Igazság című filmje is a Szent Korona-tan köré épül. A filmben Kocsis István drámaíró, Molnár V. József néplélek-kutató, Zétényi Zsolt, a Szent Korona-tan kutatója, és Tóth Zoltán József jogtörténész és Hunyadi László aranyműves vall a korona általuk igazabbnak tartott történetéről , misztériumáról, tanáról.
A hagyomány szerint Szent István király a Szent Korona képében ajánlotta fel az országát Szűz Máriának. Jelenczki István hangsúlyozta, a Szent Korona a magyarok számára a szeretetvallást hirdeti, amit a kereszténység megerősített. Mint mondta, a korona nem jelkép, nem tárgy, hanem a magyar államiság alanya.
A filmvetítést és az utána megrendezett közönségtalálkozót a Hun Fokos Szövetség szervezte.