Folytatja az évek óta jól működő programjait az Egri Lokálpatrióta Egylet. Szeptember 26-án újraindul az interaktív, borozgatós beszélgetések hangulatát idéző kvaterka-sorozat és idén is keresik „Eger Csillagait. A városi televíziót a gazdasági társaságok kategóriájában jelölték- jelentette be Habis László polgármester, a szervezet elnöke sajtótájékoztatón. Hozzátette: az Egri séták nemcsak egrieknek című helytörténeti könyv harmadik kötete Eger Ünnepén jelenik meg.
Az Egri Kaszinó története, az evangélikus egyház sorsa, harangöntő dinasztiák, a Heves megyei Levéltár kincsei, az 1944-es bombázás –egyebek mellett ezekről a témákról olvashatunk az Egri séták nemcsak egrieknek című helytörténeti könyv harmadik kötetében, amelyet szeptember 22-én mutatnak be hivatalosan az Érsekkertben. Az új könyvben 17 tanulmány kapott helyet, köztük fiatal, eddig nem ismert helytörténészek írásai.
A szerzők 10 órától 11 óráig dedikálnak az Érsekkertben, a Lokálpatrióta Egylet sátrában. A kötet 1500 példányban jelenik meg, melyből a város iskoláinak, könyvtárainak is juttatnak.
Szeptember 26-án újraindul a kvaterka-sorozat. Az érdeklődőket az egészségügyhöz és a belváros-rehabilitációhoz kapcsolódó témákkal várják a hónap utolsó szerdáin 17 órától a Keresztény Ifjúsági Klubban. Az első téma a Valide Sultana, török kori fürdőrom rekonstrukciója lesz.
Idén is keresik „Eger Csillagait, azokat a személyeket, szervezeteket, intézményeket, gazdasági társaságokat, akik öregbítik a város hírnevét. A szavazatokat november 7-ig lehet leadni.
Az eredményhirdetés advent első vasárnapján az Uránia moziban lesz.