Befejeződött az északi körgát helyreállítása Verpeléten. Az uniós forrásból megvalósult beruházás a település árvízi védelmét szolgálja, megteremtve a vállalkozások számára is a szükséges környezetbiztonsági feltételeket.
Verpelét többször küzdött már az árral. Több mint egy évtizede, 2000-ben százhetven lakóházat öntött el a kiáradt Tarna-patak és 16 épületet tett lakhatatlanná. Az áradás a vízművet sem kímélte, a sérülékeny vízbázis szennyeződése miatt az ivóvíz szolgáltatást hónapokig kellett szüneteltetni. A 2010-es esőzések tovább rontottak a helyzeten.
Az önkormányzat úgy döntött pályázatot nyújt be a túlzott vízmennyiségtől megsérült védelmi rendszer helyreállítására. A beruházáshoz több mint hetvenöt millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a település uniós, illetve hazai forrásból. A munkálatok idén május elején kezdődtek és három hónap alatt fejeződtek be.
A körgát átadásán Horváth László kormánymegbízott arról beszélt, hogy az árvízvédelem a települések közös ügye, melyet a kormány is fontosnak tart. A mai szűkös időkben biztosított anyagi forrást erre a beruházásra, amely ezentúl a Tarna menti települések biztonságát szolgálja. A program ünnepélyes szalagátvágással zárult.