Közösen emlékezett a tizenhárom aradi vértanúra a Fidesz egri szervezete és az Egri Végvár Polgári Kör október hatodikán. A Knézich kapunál kezdődtek az ünnepi beszédek, majd Lenkey tábornok sírjához vonultak a megemlékezők.
A hagyományoknak megfelelően a Knézich kapunál emlékeztek a 163 évvel ezelőtt kivégzett vértanúkra. Patkós Attila művészettörténész idézett elsőként Damjanich imájából, majd verssel emlékezett az október hatodikai eseményekre.
Misz József, az Egri Végvár Polgári Kör elnöke felidézte az október hatodikai kivégzésekhez vezető utat, majd szólt az egri kötődésű Knézich Károlyról, Vécsey Károlyról valamint az elmezavar miatt börtönben elhunyt Lenkey Jánosról is. Hozzátette: rendszerint tizenhárom vértanúra emlékezünk, de tudni kell: összesen tizenhatan adták vérüket a hazáért Haynau intézkedései nyomán.
Az emlékező gondolatokat követően megkoszorúzták Knézich Károly emléktábláját, majd fáklyás menet indult Lenkey tábornok sírjához, a Kisasszony temetőbe.