Heves megyében a terméseredmények az aszálynak köszönhetően elmaradnak az előző évek átlagától. Különösen a kukorica sínylette meg a száraz tavaszt és nyarat. Repcéből jóval kevesebbet vetnek, mint korábban. Nyolcszáz fölötti agrárkár bejelentés érkezett a Heves Megyei Kormány Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságára.
Heves megyében a betakarítási munkák 90 %-val végeztek a napraforgó és a kukorica tekintetben. A terméseredmények egyébként minden növénykultúránál csökkenést mutatnak. Napraforgónál 1,6 tonna a hektáronkénti hozam, ami 0,4 tonnával marad el a korábbi átlagtól, míg kukoricánál az 5 tonna helyett csak 3,1 tonna a hektáronkénti átlag.
Repcéből átlagosan 16 ezer hektárt vetnek a megyei gazdák, idén ez 8 ezer hektárra csökkent. A repcének előkészített talajba zömében őszi búza kerül. Több mint 800 aszálykár bejelentés érkezett az igazgatóságra közel 35 ezer hektárnyi területre. Ebből kilencezer hektár napraforgó és őszi búza, valamint nyolcezer hektár kukorica. A termelők sok esetben elkéstek a bejelentési kötelezettségükkel, így például a betakarítás után beérkezőket már nem lehet elfogadni. Bocsi Csaba, a megyei igazgatóság vezetője elmondta, a piaci árak ismeretében a napraforgónál a hozamkiesést a magasabb felvásárlási ár kompenzálhatja. A kukorica esetében viszont olyan mértékű a kiesés, hogy még a megemelkedett felvásárlási ár sem fogja azt pótolni. Üzemi szinten 30 %-os hozamérték kiesés szükséges ahhoz, hogy agrárkár enyhítésben részt tudjon venni a termelő.