A kerecsendi mezőőr mellett demonstrált a Jobbik és Hatvannégy Vármegye. Úgy vélik: olaj a tűzre, hogy bűnösnek mondta ki a bíróság a mezőőrt.
Három csapásról beszélt Bognár Ignác, a Jobbik egri elnöke. Így válaszolnak arra, hogy az egri törvényszék bűnösnek mondta ki a kerecsendi mezőőrt. Az első a múlt heti sajtótájékoztató, ahol bejelentették: nem értenek egyet a bíróság ítéletével. A második a demonstráció, a harmadik pedig egy tüntetés lesz, ezt vasárnap tartják Kerecsenden. A Jobbik egri elnöke sporthasonlattal élt: ahogy Kassai Viktor játékvezető elismerte a hibáját, ugyanígy kellene tenni a bíróknak is. Vegyék figyelembe: ha hibáznak, felelősséggel tartoznak. Kerecsenden, ahol nincs közbiztonság, agy ilyen ítélettel kiengedték a palackból a szellemet – fogalmazott Bognár.
Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő úgy véli: a bíró nem számolt a következményekkel. Egy hónapja Kerecsenden megnőtt a bűncselekmények száma. Ha nem lépnek, a nyílt utcán fognak kirabolni embereket – mondta a politikus. Hogy az erejüket megmutassák, ezért szerveznek vasárnapra tüntetést Kerecsendre.