Felszentelték a felújított egerszalóki Szent Vendel kápolnát. A plébániai közösség fontosnak tartja, hogy Szűz Mária mellett Szent Vendelről, a község másik védőszentjéről is megemlékezzenek.
Az 1730-as években Egerszalókra betelepült németek hozták magukkal Szent Vendelnek, a pásztorok védőszentjének tiszteletét, és 1734-ben fel is építették kápolnájukat. A múlt század hatvanas éveiben már olyan romos állapotban volt a kápolna, hogy 1969-ben lebontották. A rendszerváltás után Domán Ferenc akkori plébános felkarolta az ügyet, de a teljes felújítás elmaradt. Dr. Török László jelenlegi plébános fontosnak tartotta a teljes felújítást.
Az újjáépített kápolnát szentmisével egybekötve vasárnap szentelte fel Ficzek László kanonok, az érseki iroda igazgatója. Az egerszalóki plébániai közösség minden évben szeretné megtartani Szent Vendel búcsúját.