A falu és romák vezetőinek felelősségéről, a rendőrség tehetetlenségéről beszéltek a szónokok a kerecsendi vonulásos demonstráción. Mindannyian elmondták: elfogyott a türelem. A demonstrációt a Jobbik hirdette meg – ahogy fogalmaztak – a romló közbiztonság miatt. A kerecsendi mezőőr elleni ítélet is az okok között szerepelt. Többször beszámoltunk már arról: a Jobbik nem ért egyet azzal, hogy a bíróság bűnösnek mondta ki a mezőőrt, és pénzbírságra ítélte. Szerintük csak a fosztogatás ellen lépett fel. A kerecsendi vonulás után Kisnánára mentek gyertyát gyújtani a közelmúltban meggyilkolt idős nő háza elé.
A Jobbik, a Hatvannégy Vármegye, az Új Magyar Gárda demonstrált Kerecsenden.
Átérzi, hogy milyen állapotok uralkodnak Kerecsenden – kezdte a beszédét Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere. Úgy fogalmazott: békés, becsületes életek mennek tönkre azzal, hogy kifosztják a házukat, telküket.Sokan csak a jogaikat ismerik, a kötelességeiket nem, félresiklott valami az országban – hangsúlyozta Juhász. Azt mondta: egyszer betelik a pohár.
Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint a bűnözés és a terror települése lett Kerecsend. Bűnösnek, gyávának nevezte a település vezetését, amiért nem tettek semmit, és a cigány vezetőket is, akik szerinte ellopták a felzárkóztatásra szánt pénzt. Cigány bűnözők vegzálják a magyar embereket – fogalmazott, és hozzátette: legközelebb nem ennyien jönnek. Aki nem tud beilleszkedni, fel is út, le is út – mondta Zagyva. Ha ezt nem értik meg, akkor bele kell verni a fejükbe – hangsúlyozta.
Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a négy-ötórás evangelizáció helyett, amit a romák hirdettek, elég lenne egy perc is, hogy beleverjék a bűnözőkbe a „ne ölj” és a „ne lopj” parancsolatokat. Azt üzente a romáknak: nem a Jobbik hangolja ellenük a társadalmat, hanem a bűnöző társaik. Ő is beszélt a romavezetők és a település vezetőinek felelősségéről, valamint arról, hogy ha elfogy a többségi társadalom türelme, nem lesz annyi rendőr, hogy megvédje a cigányokat.
Sneider Tamás szerint az ilyen demonstrációkkal arra hívják föl a figyelmet, hogy elfogyott a türelmük. Ezt üzente a belügyminiszternek. Nonszensznek tartja, hogy azzal tudták a településre csábítani a rendőrséget, hogy a Jobbik járkálni kezdett Kerecsenden. Sneider azt is kiszámolta: mennyibe kerül a kerecsendieknek ennek a rétegnek az eltartása.
Úgy számol: országosan százmilliárdokról beszélhetünk. Zéró toleranciát hirdetett, és a csendőrség felállítását sürgette. A beszédek után a Jobbik végigvonult Kerecsend főutcáján. A kerecsendi vonulásos demonstráció után Kisnánára mentek, ahol gyertyát gyújtottak a közelmúltban meggyilkolt idős asszony háza előtt.