A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából országszerte-így Egerben is- kinyíltak a bíróságok kapui. A minden év októberében szervezett esemény célja, hogy az állampolgárok jobban megismerjék az igazságszolgáltatás munkáját.
Egy kártérítési perbe csöppenhettek az egri középiskolás diákok az Egri Törvényszéken, a polgári peres eljárás tárgya egy értékes gitár volt. A tárgyalás persze csak szimuláció volt, a felek bírósági dolgozók voltak. A bíróság így engedett betekintést a pályaválasztás előtt álló tanulóknak az igazságszolgáltatás működésébe.
A polgári igazságszolgáltatás napját minden évben október 25-én rendezik meg, az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése alapján.
Az érdeklődők a nyílt napon előadást hallgathattak meg a magyar jogrendszer felépítéséről, a bíróságok működéséről és a bíróvá válás folyamatáról, majd kérdéseket tehettek fel az Egri Törvényszék elnökének.