A labdarúgó NB I. 13. fordulójában Újpesten vendégeskedett az Egri FC. Mezőnyben végig egyenrangú ellenfél volt az Eger, de a gólokat a védelmi hibákat kihasználó hazaiak lőtték. 3-0-ra nyert az Újpest. Szombaton a Honvéd lesz a következő ellenfél.
Vujovic sérülés miatt kimaradt a kezdőből, Pisanjuk került be helyette. Két új igazolása is volt az elmúlt héten az Egernek: a korábban már próbajátékon bemutatkozó jamaicai Worley Wolfe és a brazil Tanq, de ők Újpesten még nem kaptak szerepet.
Az újpesti Remili a 10. percben leshelyzetről fejelt az egri kapuba. A 15 percben aztán már szabályos körülmények között született a lilák első találata. A friss igazolás Bruno Moraes még estében is jól passzolt, Vasziljevics pedig közelről nem hibázott, 1-0 az Újpestnek. A félidő hátralevő idejében kezdeményezőbb volt az Eger, de a gólhoz szükséges kicsi plusz hiányzott az összjátékból.
Fordulás után hiába dolgoztak ki újabb és újabb helyzeteket az egriek, a gólokat megint csak a házigazdák lőtték. A 65. percben egy újpesti ellentámadásnál Kabát lőtte középre a labdát. Érkezett Bruno, akinek a lábáról a hálóba perdült a labda, 2-0. Három perccel a lefújás előtt jött a harmadik újpesti találat, ezúttal Balogh Balázs vette be Darko Brljak kapuját. 3-0-ra nyert az Újpest.
Szombaton 16 órától a Honvéd következik. A hazai pálya ezúttal a Vasas Fáy utcai stadionja lesz.