A Történelmi Vitézi Rend elhunyt tagjaiért és a Magyar Királyi 14. honvéd gyalogezred hős honvédjeinek lelki üdvéért engesztelő ökumenikus szentmisét tartottak szombaton a Servita templomban. A múltra és a múltunk hőseire emlékezni feladatunk és kötelességünk –hangzott el a szertartáson, amelyet műsoros megemlékezés és zászlószentelés követett.
A vitézi rendet nagybányai Horthy Miklós kormányzó alapította 1920-ban, hogy összegyűjtse a magyar nemzet legjobbjait, akik harcokban, vagy más módon, a haza szolgálatában bizonyították hősies rátermettségüket, vitézségüket. A szovjet megszállást követően a rend Magyarországon nem tevékenykedhetett tovább, az akkori kormányzat 1945-ben betiltotta.
A hazafias szervezet emigrációban működött tovább, 1990-ben kezdett ismét újjászerveződni. 1997-ben szakadás történt az addig egységes rendben, amely ennek következtében kettévált. A kormányzói alapítási elvekhez visszatérni szándékozó ág ekkor vette fel a „Történelmi” előnevet. Soraikba szigorú feltételek mellett lehet felvételt nyerni.
A Történelmi Vitézi Rend elhunyt tagjaiért, valamint a Magyar Királyi „Dobó István” 14. Honvéd Gyalogezred emlékére engesztelő ökumenikus szentmisét tartottak szombaton a Servita templomban.
A szentmisét dr. Lengyel Gyula plébános mutatta be a történelmi egyházak helyi képviselőivel közösen. A szertartás után műsoros megemlékezés és zászlószentelés következett, a megáldott szalagot Dr. Vitéz Juhász István özvegye kötötte fel a lobogóra.