Hét hónap alatt közel kétezer hazai mikro- és kisvállalkozás munkavállalói és tulajdonosai vettek részt a magyar állam és az Európai Unió által támogatott képzésen. Az ehhez nyújtott támogatás 288 millió forint volt. A képzések a résztvevők számára ingyenesek voltak, csak az oktatási napokra utazás költségeit kellett vállalniuk.
Hivatalosan december 16-án zárul a hat magyarországi régió mikro- és kisvállalkozóinak képzését segítő program, de lényegében már most teljesítették a feladatot – mondta az egri országos zárókonferencián Hancz István, a megvalósításért felelős vezető. 18 megyében 42 ipartestület közreműködésével 1997 mikro- és kisvállalkozás munkavállalóinak, alkalmazásban álló tulajdonosainak 15 képzési témakörben nyújtottak továbbképzési lehetőséget.
A pályázat nagy részét két megyei ipartestület, a Győr-Moson-Sopron, illetve a Heves megyei koordinálta. A képzéseket délutánonként és hétvégékre szervezték.
A pályázatnak nem volt feltétele, hogy a jelentkező ipartestületi tag legyen. Az Eger és Vidéke Ipartestületnek 150 tagja van, ami alkalmazottakkal együtt is körülbelül 250 embert jelent. Az IPOSZ részéről kiemelték, a későbbiekben is szeretnék hasonló programokkal segíteni a hazai mikro- és kisvállalkozások alkalmazkodását a megváltozott világhoz.