Csökkent a személyi sérüléses és a halálos balesetek száma is a 2012-es évben, hangzott el a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság évzáró ülésén. Ezeken belül azonban az ittasan okozott balesetek száma növekedett, idén 50 százalékkal több ilyen eset történt megyénkben mint tavaly. A rendőrség jövőre célirányos és gyakoribb ellenőrzéseket tervez.
Eredményesnek mutatja a statisztika a Heves Megyei Baleset-Megelőzési Bizottság éves munkáját. Meggyesfalvi Tamás a bizottság ügyvezető elnöke szerint pozitívan változott a megye közlekedésbiztonsági helyzete. A személyi sérüléses balesetek 8 százalékkal, a halálos balesetek száma pedig 27 százalékkal csökkent. Mint elhangzott: a gyorshajtás ennek ellenére még mindig nagy problémát jelent, ezért több sebességmérő készüléket telepítenek majd a megyében. Az ülésen bemutatkozott Czinege László a megyei rendőr-főkapitányság vezetője és egyben a Baleset-megelőzési Bizottság új elnöke. Mint mondta: közlekedésbiztonsági szempontból a rendőrség egyik feladata az ittas vezetők számának visszaszorítása. Erdélyi Róbert rendőr alezredes mutatta be, a bizottság tevékenységét és célkitűzéseit a 2012-es évben. Nagy hangsúlyt fordítottak a gyerekek biztonság-és közlekedésismereti képzésére. Ennek érdekében szervezték meg többek között a Kerékpáros Iskola Kupát, az Iskola Rendőre és a Szuperbringa Programot is.