Legkésőbb február 1-jéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg. A bejelentési kötelezettség a cég képviseletére jogosult személyekre, valamint a cég tulajdonosaira, tagokra, bizonyos esetekben pedig a részvényesekre vonatkozó adatokat érint. Ezen adatok bejelentése illetékmentes, viszont ügyvéd vagy jogtanácsos közreműködése szükséges.
A csődjogi, társasági és cégjogi szabályozás tavaly márciusi módosítása adminisztratív kötelezettséget ró a már bejegyzett társaságokra. A kötelezettség azokat a vállalkozásokat érinti, amelyek 2012. március 1-je előtt alakultak, és ezt követően nem változott semmilyen adatuk. A jogszabályi változások következtében legkésőbb február 1-ig be kell jelenteni a cég képviseletére jogosult személyek, kft. esetében pedig a tagok születési idejét, anyja nevét és adóazonosító számát. Ezen túl a társaságoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy székhelyüket, telephelyüket jogszerűen használják. A bejelentésnél elegendő, ha a cég képviselője teljes bizonyító erejű iratban nyilatkozik erről; nem szükséges az ingatlan tulajdonosa nyilatkozatának beszerzése és a tulajdoni lap becsatolása.
Amennyiben az adott cég az adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget február 1-ig, úgy ellene törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezhető, amelynek keretében a cégbíróság a céget – akár 100 000 forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja. Késedelmes adatbejelentés esetén a bírság mértéke 50 ezer Ft-tól 900 ezer Ft-ig terjed.