Tíz éve rendezi meg az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete az Egri borok bálját. A bevétel egy részéből az Egri Csillag legendájához kapcsolódva emlékhelyet alakítanak ki. A borbarát hölgyek szerint ez egy jó kis kirándulóhely lesz – és egyben egy újabb látnivaló, turisztikai célpont.
Borászbál, Bikavér bál, majd Egri borok bálja – így változott a rendezvény neve az elmúlt tíz év alatt. A névváltozás nem öncélú; a szervező Egri Borbarát Hölgyek minden egri bort népszerűsíteni akarnak. Mindegyik bort vonultassák fel a borászok a bálon – ezt szeretnék. Mint minden évben, idén is kiemelt célra gyűjtöttek. A bevétel egy részéből az Egri Csillag legendáját teszik valóságossá; emlékhelyet alakítanak ki. Az elnök asszony megköszönte a borászok, a kereskedők, a média munkáját . Habis László polgármester megnyitójában azt emelte ki: az egri bor kultuszát, hírnevének megerősítését szolgálja a bál. Ez az este a bortermelőkről és a bort kedvelőkről szól. A fővédnök, Gál Helga, a külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadója volt, a díszvendég pedig Harmati László és a tavalyi év szőlő és borkultúráért érem tulajdonosa, az Eszterházy Károly Főiskola.