Első alkalommal hirdetett meg az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola olyan pályázatot diákjai számára, amelyre a város nevezetességeit, hangulatát kellett művészileg megformálniuk.
Az Eger grafikákon című iskolai pályázatra egyedi, sokszorosító grafikákat és digitális nyomatokat nyújtottak be a diákok, akik leginkább a város építészeti emlékeit ábrázolták.
A kiállítást Herczeg István grafikusművész nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ma a grafikusoknak, a művészeknek nem könnyű a helyzetük, az erős ellenszélben nehéz megtalálni és megtartani a kulturális értékeket. Épp ezért fontos a maradandó szépségekre, értékekre felhívni a figyelmet.
A tárlat március 10-éig látható a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház első emeletén.