Kocsonyafesztivál

Tizennégy csapat ételkülönlegességeit kóstolhatták a kilencedik Nemzetközi Kocsonyafőző Verseny résztvevői. Az évek óta megrendezett fesztiválra a határon túlról is neveztek. A főszervező, Jankó István mesterszakács megdöntve tavalyi rekordját, kétszáz adagos kocsonyát tálalt fel.

Főként sertéshúsból készült a kocsonya Felsőtárkányban. A kilencedik Kocsonyafőző Versenyen tizennégy csapat mérte össze tudását. A gasztronómiai versenyen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is részt vett. A „Magyarok asztalára Magyar alapanyagot” szalagot tűzte föl a Magyar Fehérasztal Lovagrend zászlajára.
A versenyben résztvevők egységcsomagot kaptak, amiben sertéshúst, fokhagymát és borsot találtak. Csapatonként legalább négy tál kocsonyát kellett készíteni. A verseny mellett a nap érdekessége volt, hogy egy rekord nagyságú kocsonya készült el Felsőtárkányban. Jankó István mesterszakács tavalyi rekordját megdöntve kétszáz adagos különlegességet készített.
A rekord megdöntéséhez szigorú kritériumoknak kellett megfelelnie a verseny főszervezőjének. Az idei verseny különlegessége egy túrós kocsonya volt, de sokféleképpen el lehet készíteni ezt a hagyományos magyar ételt. Egyes csapatok 12 -féle kocsonyát tálaltak a zsűri asztalára, így senki nem maradt éhes a nap végére.