Német, lengyel, finn, olasz, spanyol diákok és tanárok érkeztek Egerbe a Comenius program keretében. A vendégek a Neumann János Középiskola meghívására érkeztek városunkba. A fiatalok egy internetes blog-magazint szerkesztenek közösen, olyan témákról írnak, amely alapvetően meghatározza jelenüket és jövőjüket.
Környezetvédelem, fenntarthatóság, politika, divat, egészséges életmód, zene- többek között ezekben a témákban publikálnak az európai középiskolák tanulói egy internetes magazinban. A diákok egy személyben szerkesztők, ötletgazdák, web-dizájnerek, egyúttal informatikai ismereteiket is kamatoztathatják. A Neumann János Középiskola egy Comenius Pályázat nyerteseként kapcsolódott be a programba.
A diákok 2012. októberében Varsóban is jártak, megtanulták, hogyan kell egy komplett cikket elkészíteni és megismerték azt is milyen az etikus újságírói magatartás.
Egerbe tizenöt európai intézményből érkeztek tanárok és diákok. A vendégeket Dr. Sipos Mihály, a Neumann János Gimnázium és Kollégium igazgatója köszöntötte. Hangsúlyozta: a közös munka kiváló lehetőség arra, hogy a fiatalok az idegen nyelvet gyakorolják, miközben új barátságokat kötnek. A Magyarországra érkezett vendégek öt napot töltöttek Egerben, itt tartózkodásuk alatt a város és környéke nevezetességeivel is megismerkedtek.
A partnerek legközelebb a program záróeseményén, májusban Treviso-ban találkoznak.