A férfi vízilabda OB I-ben a csütörtöki mérkőzések közül a rendkívüli időjárás miatt csak egy maradt el. Ez pedig pont az EKF-EgerFood-Imola kaposvári vendégjátéka volt, amit később pótolnak. A ZF-Eger a Belgrádban elszenvedett hétgólos vereséget követően bajnoki rangadón fogadta a Szolnok együttesét.
A Szolnok ebben a szezonban egyszer már nyert Egerben, a Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén, majd a hazai döntetlennel tovább is jutottak. Azóta viszont a bajnoki rangadókkal rendre hadilábon állnak, sokszor egy góllal kapnak ki. Az Egernek sem megy úgy a játék, mint korábban. Ennek volt egy markáns jele a Bajnokok Ligájában, Belgrádban elszenvedett 13-6-os vereség.
Az első két negyed előrevetítette, hogy ez a meccs sem lesz gazdag gólokban sőt, a vendégek szervezett játéka a második negyedig azt eredményezte, hogy mindig az Egernek kellett egyenlítenie. A harmadik negyed elején mégis két góllal vezetett a házigazda együttes, de az utolsó negyedre ezt a hátrányt is kiegyenlítették szolnokiak. A győztes egri gólt 2 perc 47 másodperccel a vége előtt Chilkó Márton lőtte, ezzel nyert 7-6-ra a ZF-Eger.
Az újabb vízilabda derbire szerdáig kell várni. A Bitskey uszodában 19 órakor kezdődik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágója a szerb Crvena Zvezda ellen. Szombaton pedig már bajnoki forduló jön. A ZF a Debrecenhez, a Főiskola pedig a Szolnokhoz utazik.