A délszláv háborúról tartott előadás zárta a Jobbik Ifjúsági Tagozata és a Hatvannégy Vármegye Tavaszi hadjárat sorozatát. A közös programot február végén kezdték.
Dér Zsolt a délszláv háborúról mesél, melyben maga is részt vett. Azt mondta: előadásokat nem tartott eddig, hiszen a 90-es évek elején, amikor hazajött, a nemzetbiztonság rendszeresen ellenőrizte. Terroristagyanússá minősítették.
A délszláv háborúról tartott előadás az utolsó volt a Tavaszi hadjárat sorozatban. Ecsedi Tamás, az egyik szervező azt mondja: érdemes volt dolgozni, mert azt tapasztalták, hogy előadásról előadásra nőtt az érdeklődő fiatalok száma, új embereket is vonzottak.
A sorozatban három témával foglalkoztak: a végvári vitézekkel, harcokkal, a két világháborúval, most pedig a délszláv háborúval. Az utóbbi kettővel azért, mert úgy érzik: kicsit peremre kerültek ezek az események, szerintük Eger keveset foglakozik a háziezredeivel.
Ha lehetőség lesz, folytatják a sorozatot. Addig is véradást terveznek, hadisírokat tesznek rendbe a Hősök temetőjében.