Tavaly Nagykáta, idén pedig Eger volt a helyszíne az Országos WTF Taekwondo Diákolimpia és Engrich Mariann Emlékversenynek. A több mint 200 nevező között jól szerepeltek a hazai, egri versenyzők, akik 3 arany, 2 ezüst és 3 bronzérmet szereztek.
A tekwondo koreai eredetű harcművészet. A szó jelentése: a lábbal és kézzel küzdés művészete. Az 1988-as szöuli és az 1992-es barcelonai olimpián még mint bemutató sportág szerepelt, a 2000-es sydney-i olimpia óta része a hivatalos programnak, illetve hazánkban diákolimpiai versenyeket is rendeznek.
Az egri diákolimpián 19 klub, több mint 200 versenyzővel képviseltette magát. Az egriek csak az első és második korcsoportban indítottak versenyzőket. Kellemes meglepetés volt Bajzát Zsombor bemutatkozása. Az I. korcsoport, -24 kg-ban 12 induló közül bizonyult a legjobbnak.
Zsombor testvére, Máté, a II. korcsoport, -30 kg-ban az esélyesek közé tartozott. Az első meccsen ennek megfelelően 36-9-re leiskolázta ellenfelét.
Mátét nem sok választotta el a győzelemtől, második mérkőzését szintén megnyerte, de sajnos, meghúzódott az achillese, így a harmadik meccsére már nem tudott kiállni. Második lett.
Az egri vezetőedző és szervező, Pogar Marius, valamint segítői Petrény Péter és Kiss Bence, illetve a szülők több érmet vártak
A II. korcsoportos fiúknak köszönhetően még két aranyérmet szereztek az egriek. Tasi Márk -40 kg-ban, Tóth Balázs pedig -27 kg-ban nem talált legyőzőre. A második ezüstérmet az agriások egyetlen lány versenyzője, a szintén újonc Kása Lili szerezte. Bronzéremből három is jutott most az Egernek: Sípos Áron, Balázs Máté és Krisztián Zsombor jóvoltából.