A Minorita templom és az Irgalmasok kápolnája is megújul – erről a két épületről tartott az Egri Lokálpatrióta Egylet kvaterkát. Az építészek, kőrestaurátorok mondták el, milyen feladatok várnak rájuk, hogyan változik az épületek külseje. Őszre mindkét felújítás befejeződik.
Amikor a funkcióbővítő városrehabilitáció tartalmáról egyeztettek, lefektettek néhány alapelvet, amelyet igyekeztek követni – mondta Habis László polgármester a belváros-rehabilitációról szóló kvaterkán. Megnézték, melyek a meghatározó épületek a belvárosban, ezek milyen állapotban vannak, melyek azok, amelyeket más forrásból nem tudnak felújítani. Így nem városi tulajdonban lévő épületek is bekerültek az elemek közé, például a Minorita templom és az Irgalmasok kápolnája. A kápolna és a Bartakovics külső megújítása az első lépés. Szeretnék, ha később az egész tér új köntöst kaphatna, és megújulhatna a minaret is – mondta a polgármester. Bevezetője után több építész, kőrestaurátor tartott előadást a két épületről.
A Minorita templomot már felállványozták. Többek között kicserélik a vakolatot, restaurálják a fém- és kőelemeket.A tervben nem határozták meg az épület színét. Azt reméli az építész, majd a tudomány támpontot ad nekik. A homlokzatkutatás talán választ ad majd arra, milyen volt a templom eredeti színe. Őszre befejezik a felújítást.
Az Irgalmasok kápolnája is megújul kívülről. Az építész szerint az utolsó utáni pillanatban vagyunk, amikor még az eredeti homlokzatot helyre lehet állítani. Megszüntetik a vizesedést, új vakolatot kap az épület, felújítják a nyílászárókat. A szobrok életveszélyesek – mondta a kőrestaurátor -, szeretné, ha nem ezek, hanem másolatok kerülnének vissza. Nyár végére a kápolna megújítása is befejeződik.