Április 17-vel kezdődik és november 21-ig tart a lomtalanítás Egerben. A háztartásokban felhalmozott lomot 11 kijelölt időpontban gyűjtik a Városgondozás Eger munkatársai. A szolgáltatást egy adatlap kitöltésével lehet igényelni. A dokumentumok a cég honlapján vagy az ügyfélszolgálati irodákban kérhetők. A zöldhulladék tavaszi begyűjtése április 22-től kezdődik- hangzott el a Városházán tartott sajtótájékoztatón.
A zöldfelületek védelme, a város tisztasága kiemelt hangsúlyt kap idén is- jelentette be Sós István alpolgármester. A patakmeder melletti területeken hamarosan megkezdődik a virágosítás. A belváros-rehabilitáció munkálatai ellenére igyekeznek tisztább és vonzóbb környezetet kialakítani mind az itt élők, mind az ide látogatók számára. Kitért arra is: egyre nagyobb gondot okoznak az elszaporodott galambok. Sok helyen látni madárürülékkel szennyezett járdát, épületeket, ablakpárkányokat. Arra kérik az egrieket, hogy zárják pl. a padlástereket, amely jó fészkelőhelyet jelent az állatoknak. Jakab Zoltán, a Városgondozás igazgatója az új lomtalanítási rendszerről beszélt. Elmondta: a házhoz menő lomtalanítás évente egy alkalommal továbbra is ingyenes azoknak, akiknek nincs hulladékszállítási díjhátralékuk. Változás a korábbi évekhez képest, hogy a lakosoknak regisztrálnia kell egy adatlapon, ha el akarják szállíttatni a feleslegessé vált holmikat. Például a bútorokat, játékokat, nagyobb kartondobozokat, vagy elektronikai hulladékot. Hozzátette: a zöldhulladék gyűjtése április 22-től kezdődik.
A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban elhangzott: a házhoz menő gyűjtés mellett Egerben 17 köztéri hulladékgyűjtő sziget működik és két hulladékudvar is üzemel.