A belváros-rehabilitáció, a belvárosi közlekedés és parkolás érdekelte leginkább a belvárosi kereskedőket, ezekről kérdezték taggyűlésükön a polgármestert. Habis László elmondta: készül a város közlekedési koncepciója, és átgondolják az egész város parkolási rendszerét.
Mikor köti össze Egert az autópályával út, lehet-e számítani munkahelyteremtő beruházásokra? Ilyen kérdésekre volt kíváncsi a Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület. Január végén írásban is tettek föl kérdéseket a polgármesternek a belváros-rehabilitációval kapcsolatban. Úgy látják: sok lakó és kereskedőéletét keserítette meg az, hogy a Széchenyi utcát egyirányúsították, szerintük ezt az építési forgalom nem indokolta. Azt is szerették volna tudni: a parkolóházban lehet-e majd egy órát ingyenesen parkolni, és milyen lesz a belváros forgalmi rendje az átalakulás után.
Habis László polgármester beszélt a tervezett fejlesztésekről, a város gazdasági helyzetéről, az újjászervezett TDM-ről. Kitért arra: a közterületi kamerarendszer kiépítése jó szolgálatot tesz majd a graffiti elleni harcban is. A polgármester azt mondta: még idén elkészül a város közlekedési koncepciója.
A Zalár utcában kétirányú lesz a forgalom, a parkolóházban valószínűleg nem lesz ingyenes időszak, de átgondolják az egész város parkolási rendszerét. Az Egyesület tagjai elfogadták az éves beszámolót, megállapodtak a tagdíjak összegéről. A kirakatverseny idén a Gárdonyi-emlékévhez kapcsolódik majd.