A legmodernebb informatikai, infokommunikációs eszközök használatával, megoldásaival foglalkozott az a konferencia, amelyet több cég, intézmény szervezett. Fontosnak tartják, hogy a tapasztalatokat megosszák egymással a gyártók képviselői, az állami intézmények és vállalatok vezetői.
A versenyképesség része a párbeszéd és a partnerség kialakítása – vallják a szervezők. Mint ahogy azt is: mindenki számára lehetővé kell tenni az információkhoz való hozzáférést, erre az állami és a piaci szereplőknek egyaránt szükségük van. A konferencián többek között szó volt az egri jó gyakorlatokról, arról, hogyan lehet az üzemeltetési költségeket csökkenteni infokommunikációs eszközökkel, új gépeket, a prezentáció új eszközeit mutatták be.
Rázsi Botond alpolgármester az önkormányzati informatikai rendszerről tartott előadást, hogy hogyan működik az e-önkormányzat Egerben, milyen változások várhatók.
Döntöttek a térfigyelőkamera-rendszer megújításáról, az Eger-kártya bevezetéséről, ez utóbbihoz adatbázis, leolvasók, digitális elfogadóhelyek is szükségesek. A városháza saját fejlesztésű rendszereket alkalmaz a belső munka megkönnyítésére; a közgyűlési anyagok hozzáférését, a feladatok után követését már ilyen rendszer biztosítja.