A női vízilabda OB I-ben a hétvégén zárult az alapszakasz küzdelemsorozata. A bajnoki címvédő és kupagyőztes ZF-Egert nem állította komoly erőpróba elé a Szeged együttese. 24-8-ra nyertek az egriek, akik így veretlenül nyerték az alapszakaszt. A rájátszásban, a bajnokság elődöntőjében a három nyert mérkőzésig tartó párharcban a BVSC lesz az ellenfél.
A női vízilabda OB I-ben is véget ért az alapszakasz küzdelemsorozata. Az egriek Héraklész elleni elmaradt meccsük három pontját 5-0-val írta jóvá a szövetség. Így már valóban csak egy meccs, a Szeged elleni találkozó hiányzott bajnokság első szakaszának zárásához. Ősszel Szegeden 13-7-re nyert az Eger. Itt most jóval nagyobb lett a különbség. Az első negyedben 7-1-gyel nyitottak a hazaiak, majd a folytatás is hasonló gólzáport hozott. A harmadik negyedben például 10 találatot szereztek a csapatok. Keszthelyi Rita hat, az alapszakasz gólkirályi címét megszerző Antal Dóra pedig öt gólt lőtt. Az utolsó harmadban Ganglt felváltó Katona Réka két szegedi büntetőt fogott. A végeredményt Varga Renáta büntetője állította be, 24-8-ra nyert az Eger. Hétfőn este már indul a rájátszás első szakasza.
A három nyert meccsig tartó elődöntőben a tavalyi döntős ellenfél, BVSC vár a lányokra kétnaponta. A pályaelőny az egrieknél van. A másik ágon Dunaújváros-Szentes összecsapás dönt a másik döntős helyről.