Agrárfórumot rendeztek a gazdálkodóknak Egerben. A rendezvényen az érdeklődők tájékozódhattak az aktuális agrárpolitikai kérdésekről és a legfrissebb környezetvédelmi és földalapú támogatásokról. Az ügyfelek idén is többféle módon adhatják be területalapú támogatási igényeiket: saját ügyfélkapun keresztül, meghatalmazott által, illetve falugazdászok és kamarai tanácsadók közreműködésével.
Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. A készülő megyei területfejlesztési koncepcióval kapcsolatban elmondta: Heves megyében komoly kitörési pont lehet a mezőgazdaság versenyképességének növelése és az élelmiszeripar fejlesztése. Székely Zoltán a megyei agrárkamara elnöke az új szervezet felépítését mutatta be.
Búsi Lajos, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár az új, 2014-től 2020-ig tartó uniós pénzügyi, pályázati időszak prioritásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nemcsak a minisztérium, hanem az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel és kertészettel foglalkozó szakmai szervezetek véleményére is kíváncsi. Az agrárfórum lehetőséget biztosít a párbeszédre és a pályázati információk pontosítására, aktualizálására.
Szó esett az aktuális uniós pályázatokról is. Ignácz Balázs a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségének vezetője arra figyelmeztetett: gyakori hiba, hogy az ügyfelek nem megfelelően azonosítják be parcellájukat, ezért azt javasolják: először a területet azonosítsák az ügyfélkapun és csak ezután határozzák meg a parcellát. Ignácz Balázs kiemelte: az ár és belvízzel elöntött mezőgazdasági területek gazdái számára is nyitott a pályázati rendszer.
Az egységes kérelem benyújtási határideje: május 15-e. A hivatal azt javasolja a pályázóknak, hogy ne az utolsó pillanatban adják be kérelmeiket.