Helyet kérnek maguknak a fiatalok. Néhány héttel ezelőtt még úgy volt: létrehozzák a Dohánygyár Eger, Kreatív Kulturális Központot. Próbatermeket, műtermet, klubot szerettek volna kialakítani ott, elérni azt, hogy legyen helyük a kortárs művészeknek, és egy kis innovációt, kreatív ipart hozni a városba. Egyesületet hoztak létre, egyeztettek a plázával. Nem sokkal később a szervező fiatalok úgy értesültek: a polgármesteri hivatal beköltözne a felújítás idejére a dohánygyárba, ez az ő tervüket keresztül húzná. A fiatalok levelet írtak a polgármesternek, a városvezető válaszában az áll: hivatalos tájékoztatást ebben a témában még nem adtak ki. Feltérképezik a lehetőségeket, hiszen 60 ezer ügyfél számára kell biztosítani a zökkenőmentes ügyintézést.
Próbákat és szabadtéri kiállításokat rendeztek tiltakozásul a fiatalok a Dobó téren. Kulturális demonstrációt hirdettek. Januárban próbatermeket, műtermeket, klubot álmodtak a volt dohánygyár egyik épületébe, megkezdték az egyeztetéseket is. Az előkészítés után azt a hírt kapták: a polgármesteri hivatal beköltözne az általuk kinézett épületbe addig, amíg a városházát felújítják. Elkezdődött valami, de a megvalósításig sem tudtak eljutni – mondta az egyik szervező, Törőcsik Gábor. Úgy fogalmazott: évek óta zajlik a kulturális elsivatagosodás Egerben. Nyitottak mindenre, szívesen leülnének megbeszélni az ügyet a város vezetésével. Helyet kérnek maguknak. Mindenkit vártak most a demonstrációra, aki úgy gondolja: támogatni kell a civil kulturális és zenei kezdeményezéseket. A Dobó téri kulturális demonstrációra képeket, szobrokat hoztak ki az alkotók, a gyerekeket kreatív foglalkozással várták. Négy órán keresztül léptek fel az alkalmi formációk vagy állandó bandák, a szünetekben egri DJ-k mutatkoztak be.