Az Egri Városi Sportiskola korosztályos válogatott judósa, Rudinszky Ádám ebben az évben kiemelkedő sikereket ér el az Ifjúsági Európai Kupa-sorozatban. Horvátországban második, Oroszországban harmadik, míg Portugáliában első helyen végzett. Súlycsoportjában jelenleg ő az európai ranglistavezető.
Az idei ifjúsági Európa Kupa-sorozat Zágrábban indult az egri versenyzőnek. A 90 kg-os súlycsoportban második lett, majd az igen erős mezőnyben, Oroszországban bronzérmet akaszthattak a nyakába. A harmadik állomás Portugália volt, ahol megszerezte első Európa Kupa aranyérmét, épp egy hazai versenyző előtt.
Ádám már tavaly is letette a névjegyét a nemzetközi mezőnyben, bár az igazán jó eredményeket most várják tőle a szakvezetők.
Válogatott szintű versenyzőnek fontos az edzésekhez megtalálni a megfelelő partnereket. A Sportiskolánál Csáti Benjámin vállalta ezt a nem is olyan könnyű szerepet. Rudinszky Ádám Európai ranglistavezetőként mindenhol helyt kell állnia.
A teplicei Európa Kupa versenyen Ádám első meccsét megnyerte, majd a másodikat a térde miatt fel kellett adnia. Az Európa-bajnokság érdekében inkább most tartanak 2-3 hét pihenőt, mint akkor kelljen kimaradni a kontinensvetélkedőből.