A menzák ellenőrzését, a közétkeztetést végző céggel kötött szerződés felülvizsgálatát kér a Fidesz és a városvezetés – ezt Martonné Adler Ildikó, a párt városi elnöke jelentette be. Szerintük a mostani étkeztetés nem megfelelő sem minőségi, sem mennyiségi szempontból.
Alapvető joguk a gyerekeknek, hogy jó minőségű, egészséges táplálékot kapjanak, ezért aki gyermekétkeztetéssel foglalkozik, nagy felelősséget vállal- mondta a Fidesz egri elnöke, Martonné Adler Ildikó. Egerben csaknem 5300 gyerek vesz részt közétkeztetésben. Több mint 1800 diák élelmezését egy budapesti cég látja el, velük még a szocialista városvezetés kötött szerződést tíz évre. Az iskolások, középiskolások folyamatosan panaszkodnak az étel minőségére – számolt be a párt egri elnöke. A kormány 203 millió forint állami támogatást ad a városnak ilyen célra, ehhez a város még 105 millió forintot hozzátesz. A Fidesz egri elnöke szerint elvárható, hogy az egri diákok jó minőségű ételt kapjanak. A polgármester tárgyalást kezdeményezett a pesti céggel, ha nem lesz változás, kérni fogják a szakhatóságok ellenőrzését. Azt szeretnék elérni – mondta Martonné Adler Ildikó –, hogy minden egri menzás legyen egészséges, jóllakott napközis.